“Találkozunk a jó oldalon” – Juhász Péter üzent Varga Judit exférjének
Abban bízik, Magyar Péter nem fog tovább hallgatni.
Abban bízik, Magyar Péter nem fog tovább hallgatni.
Nem tudjuk, melyik lesz az a pillanat, amikor átcsúszik az emberek tudatába, hogy valami nem stimmel ezzel a kormányzással, ezért is veszélyes a mostani ügy – mondta a hvg360-nak adott interjúban Somogyi Zoltán szociológus, a Political Capital társalapítója. A kegyelembotrány miatt Novák Katalin szombaton lemondott, vele együtt Varga Judit is bejelentette, hogy távozik a közéletből. Volt férje, Magyar Péter ezek után nekiment Rogán Antalnak. Hova vezethet mindez? Interjú Somogyi Zoltánnal.
Az alkotmányjogász szerint a közvetlen választás a miniszterelnökéhez képest is nagyobb legitimációt adna az államfőnek, ami nem egyeztethető össze annak viszonylag korlátozott hatáskörével.
Nem akarok senkit fenyegetni, de szeretnék változást és azt szeretném, ha ez az ország jó irányba menne - mondja Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban, amelyben hosszan kritizálta a Rogán Antal vezette propagandagyárat. Szerinte azért hallgatott egy héten át a Sándor-palota a kegyelmi ügyről, mert a Rogán-művektől ezt a tanácsot kapták, ehhez képest nagyon csúnyán elbánt a Fidesz kommunikációs gépezete a köztársasági elnökkel. Szerinte a volt felesége ügyei közül korábban is volt, amely úgy került nyilvánosságra, hogy kevés ember tudott róla, és ezek egyike volt Rogán Antal.
A püspök és Novák Katalin jó viszonya ismert, egy volt munkatársa arról beszélt a portálnak, hogy "Kati neki bármit megtesz".
A volt miniszterelnök a Facebookon fejtette ki nézeteit Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról.
Ne féljetek! – ezzel, az akár politikai “csatakiáltásnak” is beillő sorral zárta Magyar Péter az Orbán Viktor és a Fidesz rendszerét tőle és másoktól is szokatlanul élesen bíráló posztját, amit a volt felesége, Varga Judit és az államfő lemondása után tett közzé. Magyar a rogánozó, hatalomgyárat és lopást emlegető nyilatkozatban maga is lemondott minden állami tisztségéről. Már csak az a kérdés, számára ezzel vége, vagy Pesty László és elődei, a rendszer belső kritikusainak nyomába lép-e.
Varga Judit volt férje, Magyar Péter keményen nekiment a Ner-világnak azután, hogy mind Novák Katalin, mind Varga Judit bejelentette távozását. Azt írta, nem akar olyan rendszer részese lenni, amiben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, miközben Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhögnek a markukba. Stefano Bottoni történész a hvg360-nak adott interjúban a többi között arról beszélt, nagy kérdés, hogy a posztot egyeztette-e Vargával, és tovább mennek-e.
Novák 10 éve „még titkárnő volt”, akit Orbán választott és dobott államfőnek. Várkonyi Andi hozzáment Mészáros Lőrinchez.
Miután kiderült, hogy egy pedofil-ügyben érintett elítéltnek adott elnöki kegyelmet, Novák Katalin lemondásra kényszerült. Képgalériánkban a Fidesz-kormány államtitkárából lett államfő politikai karrierjének főbb állomásait idézzük fel.
Ha napi politikai okból barmolnak bele a jogszabályokba, abból csak baj van. Akárki a kezdeményező. Vélemény.
Vannak olyan ügyek, amelyekben nyilvánvaló, milyen döntést kell hozni, méghozzá azonnal. Amelyben egyértelmű a társadalom erkölcsi mércéje, hozzáállása. Egy plágium egy olimpiai bajnok vitrinbe való diplomájánál még lehet határeset, de egy pedofil-ügy eltussolójának adott kegyelem nem. Az, hogy a Fidesz egy ilyen ügyben is azt méricskélte, hogy ki tud róla, ki mit gondol az érintett politikusokról, és próbált kimenekülni az ügyből, az elszomorító.
Annyit elárulunk, hogy nem túl változatosan.
Még emberi erőforrások minisztereként tett javaslatot Balog a bronz érdemkeresztre odaítélésére.
Felelősségteljes döntés és bezzeg Gyurcsány.
Mutatjuk, mit ír a törvény, és hogy volt ez, mikor Schmitt Pál távozott. Akkor Orbán Viktor két hetet várt, mielőtt bemondta volna az új embert. Kérdés, most is így lesz-e.
Létrejött egy „Kiállok Novák Katalin mellett” elnevezésű Facebook-oldal.
Megbízható kommunikációs stratégiához nyúl a kormány a kegyelembotrány után: bezzegeléssel és Gyurcsányozással igyekeznek túllépni a történelmi skalpvesztéseken. Most azonban nincs garancia arra, hogy a válságokban edződött Orbán megerősödve jön ki a sztoriból: pénz nincs a szavazók megtartására, az egész világ ránk figyel, az utódlás pedig kizárólag zűrös lehet. Ugyanitt: az ellenzéknek ennél magasabb labdát már tényleg nem lehet feldobni.
A közösségi médiában terjedt egy levél, amiben állítólag K. Endre magyarázkodott. A Blikk feleségénél próbált érdeklődni, aki előbb lecsapta a telefont, aztán meggondolta magát. Így mi is frissítettük cikkünket.